2009. március 23., hétfő

Féltékenység


A zöld szemű szörny. Itt van, megérkezett és a hatalmába kerítette Berkét. Szegény Letti állja sarat hősiesen, néha némán , néha sírva. Berke bevet minden eszközt, elég széles a repertoár. Csak, hogy az extrábbak közül említsek párat a teljesség igénye nélkül:
  • A földön hasaló Letti hátán lábbal hajtós kismotorral való keresztülszáguldás
  • Dudi kemény végével való homlokonvágás (csak úgy jófejségből)
  • Letti kisújjának megharapása

  • A Letti fejére játéktartó doboz húzása, majd annak ütögetés
  • Pihenőszékben való kislány belepréselése a székbe

Persze mindezt úgy adja elő mintha jó fej lenne. Mindig rászólok, hogy nem szabad ilyet csinálni, fáj a Lettinek, erre Ő mindig bocsánatot kér a Hugitól:"bocsánat Hugika, semmi a baj, ne haragudj Hugika!"


Az a legnagyobb baj, hogy nem tudom mi a helyes. Már mondtam neki azt is, hogyha nem tudnak együtt játszani akkor mindenki megy a saját szobájába és nem lehetnek együtt. Ezt persze nem akarja. Már csaptam a fenekére is, de az hidegen hagyja , kb 27 másodpercig sír, majd mondhatni kinevet. Tudom ,hogy nem lehet könnyű neki. Minidg mondom neki, hogyha haragszik a Hugira valamiért akkor nyugodtan mondja meg, nem kell eltitkolnia, de azt mondja nem haragszik rá. Kicsit tanácstalan vagyok ez ügyben. Valószínű az is közrejátszik, hogy a Letti már elkezdett kúszni és eléri a dolgokat, a Berke dolgait is. Ha megfog valamit, ami nem az övé, akkor mindig mondja neki, hogy:"az nem a Tiéd Hugika, hallod azt nem szabad a szádba venni"



Annyira szeretném ha nem sérülne a kis lelke. Próbálok következetes lenni vele és egyre többször megyek el itthonról úgy, hogy csak a Berkét viszem el magammal. Szeretném ha érezné, tudná, hogy vannak olyan pillanatok, amikor csak az övé vagyok , csak egymásra kell figyelnünk, nem kell senikhez alkalmazkodnunk ezidő alatt. Ilyenkor jól kijövünk egymással és kezelhető is Berkusz.

Van egy nagyon mókás szokása Berkének: "jónapot kívánok!"
Így köszön ha bemegyünk valahová, pedig sosem mondtam neki, hogy ezt mondja. A legviccesebb az egészben az, hogy amikor eljövünk valahonnan akkor is fennhangon kiabálja, hogy: "jónapot kívánok!"


1 megjegyzés:

vbea írta...

Dorkám! Ennek a kezelése az egyik legnehezebb a hisztirohamok leküzdése mellett. Mást mondani nem tudok, mint azt, hogy sajna mi, anyák ezekben az esetekben teljességgel meg tudunk semmisülni (én igen), és ösztönösen cselekszünk. Utána mindig számolok háromig... utána. Én is viszem Benedeket olykor, csak így tudunk kettesben lenni. Tudod, nem tudom, mi az elég, és hogy lehetne másképp vagy jobban csinálni. A legtöbb, amit tehetünk, hogy tesszük. Meg az, hogy vagyunk. Okosabb nem jut eszembe:-)