2009. augusztus 23., vasárnap

Találkozások

Letti és Anna most találkoztak először.



Nagy volt az öröm a Berke részéről is. Jókat játszottak az Ancsával, és azóta is szinte minden nap emlegeti, hogy Ő Annával szeretne játszani, vagy Annának szeretne ajándékot venni. Folyton kérdezi, hogy mikor megyünk hozzájuk???





A másik nagy kedvencei Berkusznak Gáborkáék. Őket is nagyon szereti és nagyon klasszakat játsznak együtt. Leginkább Bálinttal játszik jókat, hiszen ő van korban hozzá közelebb. A gáborka viszont nagyon szereti a Letykót, ami viszont is igaz, mert Letti áhitattal bámul rá.

Lóháton


Elvittük a gyerekeket lovagolni, gondoltuk ismerkedjen a lovakkal a Letti, mert ő nagyon szereti az állatokat. Először a Berke ült rá a lóra. Azt hittük, hogy majd nem is fog akarni lovagolni, de tévedtünk. Alig akarta ráengedni a Lettit. Nagy könyörgés árán sikerült ráültetni a Lettit is. Neki is tetszett, kacagott hangosan a Berke pedig teljesen kivolt, hogy ő vissza akar ülni.
Berke el is fáradt, már a fürcit sem tudta kivárni, elaludt a konyhapulton

2009. augusztus 17., hétfő

Változások







A dolgok folymatosan változnak és mindig új dolgokhoz kell alkalmazkodni. A Berke szobatiszta. Remélem nem hamarkodom el a kijelentést de úgy tűnik egyre inkább megy neki a pelenka nélküli élet. Alkalmazkodnia kell az új helyzethez. Néha könnyebben néha nezebben veszi az akadályokat, de veszi és ez a lényeg. Nálunk is mint sok ismerősünknél kb 2 hét alatt zajlott le a folyamat.
Annyi minden történt velünk egyébként, hogy azt sem tudom hol is kezdejm.....Azt hittem, hogy majd nyáron milyen sok időm lesz a bloggal foglalkozni.
Úgy tűnik Letti nláynunk "rosszabb" lesz mint Berke. Annyira eleven, hogy hihetetlen. Egész nap megállás nélkül melóban van. Fogni kell a kezét vagyis egész konkrétan ő fogja az én (vagy az éppen aktuális partner) újjamat és húz. Húz azokra a helyekre, amik éppen felfedezésre várnak, mert ugye valjuk be nagyon sok érdekes helyszín van a lakásban. Folyamatosan magyaráz. Tisztán mondja, hogy "anya, aggyá, Aázs (balázs) nem, gyeje (gyere)". Azt kell mondja minden elfogultság nélkül, hogy nagyon ügyes kislány.
A Berkusz is egyre jobb fej gyerek, kezd partnerré válni a mindennapokban. Sokat csavargunk kettesben és ezeket az alkalmakat mindketten élvezzük. Ilynekor már nem a hiszti dominál mint régebben, hanem beszélgetünk nevetgélünk, énekelünk Hotel Menthol-t a kocsiban és egyebek. Szeretjük.