2013. november 22., péntek

Hosszú kihagyás utan

Ismét hosszú szünet a virtuális naplóban . Olybà tűnhet, hogy nem akarok emlékül sorokat írni a gyermekeimről, pedig nincs így. Van róluk egy olyan igazi, kézzel írott naplóm, amit rendszeresen vezetek. Kicsit maradinak hathat, de úgy érzem az a biztos, ami a kezemben van es nem  egy virtuális szerveren pihen valahol.
Szóval a lényeg az, hogy újra itt vagyunk Floridában. Itthon? Otthon? Hol is van az!?

2013. február 27., szerda

Látogatók


A hétvégén nálunk járt Juci es Bogi Connecticut- ból. Igazán jól sikerült 5 nap van mögöttünk. Kicsit kölcsönösen tartottunk a találkozástól hiszen egy éve nem láttuk egymást. A két csajszi remekül kijött egymással, aranyosan játszottak, barátkoztak. Igazán helyesek voltak. A Berke is hozta a szokásos elégedetlen formáját és különféle kellemetlen megjegyzésekkel illette a Bogit, mint például : ne szóljàl mâr mindenbe bele, ne nyàvogjàl màr annyit es hasonlók. Még szerencse, hogy Juci nem sértődékeny így nem lett belőle konfliktus. Valójában a Berke is csak figyelmet szeretett volna magának kivívni, mert ha a Letti valami miatt nem volt éppen jelen, akkor maradéktalanul megértették egymást a Bogi es a Berke.
Voltunk safariban, tengerparton, Miamiban. Nagyokat ettünk,ittunk, tapasztalatokat cserèltünk es nem utolsó sorban jókat nevettünk! Meg is beszéltük, hogy mindenképp megismételjük valamikor.
Az elválàs talán a Lettinek ment a legnehezebben....

2013. február 14., csütörtök

Valentine's Day


Valentin nap! Modernkori divat, amivel újabb adag pénzt lehet kicsalogatni az emberek zsebéből. Ennek ellenére valamiért mègiscsak megvan a  bàja ennek az " ünnepnek" a maga negédes, rózsaszín és piros szívecskèkben úszó mivoltàval. A gyerekek kifejezetten szeretik. A Berke nagyon várta idèn is úgy, mint tavaly. Itt a suliban is és az oviban is megadjàk a módját és készülnek erre a napra. Valentin napi üdvözlőkártyàkat cserélnek egymás között es persze gusztustalanabbnàl gusztustalanabb édességeket adnak egyesek. A Berke StarWars kàrtyàkat vitt és egy ceruzàt.
Volt lehetőség virágküldésére a suliban. A Berke küldött virágot Mrs Carlisle- nak és a "fiúrajongó" lánynak, akit valójában Naominak hívnak. ( azért fiúrajongó, mert Justin Bieberes táskája van és odavan érte a kislány) nagyon helyes volt, határozottan izgult, hogy mit szól hozzà a fiúrajongó lány. Este még azt is megkérdezte, hogy mama szerinted a fiúrajongó lány szerint én szép vagyok? Nagyon aranyos volt.
Letykó állatos kártyákat vitt az oviba es Ő is kapott sok ajándékot. Nem is akart eljönni az ovibòl mert partyztak, amikor odaértem érte.
Délután játszottunk a Berkével Élve fogd el-t. Nem Ő fogta el az oroszlánt és nem is készült ki éttől a tènytől. Régen mindig teljesen kiakadt ha nem az övè lett .Ő gyűjtötte a több pontot ennek ellenére is.

2013. február 6., szerda

Angolul

A Berke beszél angolul. Büszkeség, hitetlenkedès, csodàlkozàs.....
Alig merem elhinni, pedig a saját fülemmel hallottam mostmár sokszor. Mondatokat mond, kerek egész mondatokat. Társalog! Ha kell órákon keresztül is képes angolul játszani a barátjával....
Letti még mindig nem beszél max egy-egy szót, viszont a tévében  hallott mondatokra ha rákérdezek, hogy mit mondtak akkor általában le tudja fordítani.

Soccer-foci

Januárban új program indult a városi sportpályán. Foci. Szimplán es egyszerűen foci. Ez a program is a flagfootballhoz hasonlóan igen gyengén indult. Berke a többi gyerekkel együtt unatkozott. Még szerencse, hogy a barátai a flagfootballròl mind ugyanabba a csoportba kerültek mint Ő, így ott van az Áron, Ryan, Nate, Patrick. Jó kis csapat. Pár alkalom gyakorlás után kezdődhetett is a játék. Berke nagyon nagyon küzd. Hihetetlen milyen versenyszellem van benne ( néha szerintem túlzóan sok).....az egész meccset végigszaladja de úgy rendesen, nem csak kocog. Leszereli a játékost akinél a labda van, elévàg, blokkolja! Ma a csapata  mindhárom gólját Ő lőtte. Hihetetlen büszke magára ilyenkor.
Ami a Lettit illeti mèg mindig elképesztően hisztis, folyamatosan nyàvog, sipítozik. Nagyon nehéz vele időnként. Úgy gondolom, hogy nagyon fáradt is lehet napközben, hiszen az ovi mégiscsak kimeríthei őt, mivel mindenki angolul beszél. Néha panaszkodik, h senki nem beszél magyarul, nem tud jót jatszani a gyerekekkel.

2013. január 27., vasárnap

IceHockey

Hoki,Hockey,jéghokiiiiii és még több NHL. Elindult a szezon, így minden napunk a jegkorongról szól. A Berke egyre ügyesebb és egyre természetesebbnek veszi a hétvégi reggeli edzéseket. Csinálja szó nélkül. Tegnap óriási élményben volt része az egész családnak, ugyanis a Berke jégre léphetett a Panthers vs Flyers meccs szünetében. Lettivel a lelátóról követtük az eseményeket, miközben nagyon jól szórakoztunk. Letykó mostanában igencsak hisztis korszakát éli, de ha éppen nem hódol ezen új szenvedélyének, akkor nagyon jókat lehet beszélgetni vele és csajoskodni. Tegnap is nagyon jól szórakoztunk, amíg a fiúk a Flyers öltözőjével szemben levő szobában készülődtek, ami kimondhatatlan élmény volt ( persze mi is bekukkantottunk a Lettivel)!








2013. január 15., kedd

Négy hónap

Négy hónap, lassan ennyi ideje lesz, hogy eljöttünk otthonról. Épp ma gondolkoztam rajta, hogy nekem egy örökkévalósàgnak tűnik. Olyan, mintha legalább egy éve lenne màr.....
Letti szerencsére szereti az oviját, nem sír reggelente, sőt vidàman megy minden nap. Ami igazàn vicces hiszen minden nap màs járművel érkezik. Sokáig kedvence volt a roller, majd azt felválltotta a longboard a papával közösen. Mostanra azonban új szenvedélyének hódol , ami nem más, mint a görkorcsolya .Az óvó nénik kifejezetten szeretik a Letykót!
Berke egész jól boldogul az angollal. Az alapvető dolgokat màr egyedül beszéli meg a pajtasaival! Igazán jó érzés hallgatni....ilyenkor mindig megnyugszom,hogy van eredménye annak, amit elterveztünk . A kiejtéséről nem is beszélve, ami köszönő viszonyban sincs az enyémmel:))( gondolom nem kell mondanom kié a szebb) Letti kicsit le van maradva hozza képest, de Ő sokkal kevesebb időt tölt nélkülem angol közegben. Ennek ellenére ügyesen számol, ABC- zik, énekel...
Berkusz szorgosan jár hokira és focira is, Letykó pedig tàncol....én pedig ugyanazt teszem, mint otthon tettem, ANYA vagyok. Hol több, hol kevesebb sikerrel.
Mindeközben hiányoznak az életünk otthon maradt "darabjai", annak ellenére, hogy valóban jól érezzük itt magunkat....hiànyzik mindenkinek Hunci, hiànyzik Gyula Tata, Milli kutya, Laci papaék, Eszetrék, Liviék és még hosszasan sorolhatnám .....de sebaj màr csak kb 130- at kell aludni és megölelgethetünk mindekit:))

2012. október 18., csütörtök

Aklimatizálódunk

Megérkeztünk! Holnap lesz egy hónapja, hogy itt vagyunk Floridában az új otthonunkban. Berke 4 hete suliba jár a Letti pedig oviba. Mind a ketten új helyen vannak. A Letti egy másik oviba jár mint a télen. Ez közelebb is van és kedvesebbek is velünk az óvónénik. A Letykó kicsit nehezebben veszi a beilleszkedéssel járó nehézségeket, sokat sír és mondogatja napközben , hogy "hiányzik a mama"( ezt onnan tudom, hogy  kérdezte a dadusnéni, hogy mit jelent az, amit a Letti mondogat napközben és próbálta kimondani azt hogy "hiányzik"valahogy így: hilekszik....)
Berke szerintem kedveli a sulit,csak a tanárnénit nem annyira. Reggel amikor viszi a Balázs önfeledten szalad be. Korán kelni nem igazán szeret,napközebn pedig elfárad , mert mégiscsak angolul kell neki egész nap figyelni. Nagyon sokat fejlődött a kézügyessége ez alatt a pár hét alatt. Azóta rajzol, színez. Lettike is elkezdett rajzolni, igazán mókás kis figurákat készít. Mindeketten nagyon szeretnek az Annával meg a Lénával játszani.
A mindennapi csatáink változatlanul megvannak. Berke néha igazán nehezen kezelhető.

2012. szeptember 12., szerda

Mérföldkő

Huhhhhh...kicsit elhanyagoltam a blogírást, pedig történés volt. A gyerekek mellett nem lehet unatkozni egy percet sem.
Manapság mindenki nagyon izgatott és várakozással teli az új életünk miatt. Szeptember 20.án indul a repülönk  Floridába . A Berke ott fogja kezdeni a sulit, amit már nagyon vár. Azt vettem észre rajta, hogy sokkal jobban szereti azokat a helyeket, ahol foglalkoznak vele. Az óvoda már unalmas neki, mert nem éri elég inger és nem kötik le a figyelmét kellőképpen. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miként fogja venni az akadályokat.
Lettikével más a helyzet. Ő szeret itthon oviba járni. Vannak barátai, barátnői akikkel nagyon jól eljátszik. Ő szerintem kevésbé örül az amerikai ovinak, kicsit aggódom is érte.
Az itthoni barátaink is hiányozni fognak nekik, de majd megpróbáljuk skype-on, emailben és egyéb internetes lehetőségeken keresztül tartani a kapcsolatot, mint például ezen a blogon keresztül is. Ígérem igyekezni fogok....

2011. december 18., vasárnap

VPK and DAYCARE

Megkezdték a gyerekek az ovit. Nagy volt az izgalom,legalábbis az én részemről mindenképpen, de a várakozásimhoz képest sokkal könnyebben vették az akadályokat. A Berke pár nappal hamarabb kezdte az ovit, mint a Letti, amin a Letykó ki is akadt rendesen,mivel Ő is szeretett volna menni akkor amikor a Berke.
Mind a ketten 9-12-ig vannak oviban minden nap. Berkének olyan szerencséje van, hogy van egy magyar ksifiú a csoportjában így mostmár tud valakihez szólni magyarul is ha kell. (napokig nem beszélgettek,mert a kisfiú nem beszélt vele magyarul csak angolul. ) Berkéék tanulnak írni,gyakorolják at ABC-t, énekelnek. Szinte egész délelőtt foglalkozás van ,ami szerintem tetszik a Berkének.
Lettike csoportja is nagyon aranyos. Neki néger óvonénije van, sőt a barátnőjei is négerek, nagyon helyesek. Minden reggel jönnek a Letykó elé és húzzák be a terembe. Néha sír a Letykó de kb addig tart , amíg be nem csukódik az ajtó. Soha nincs panasz egyik kicsi gyerekemre se, ami igazán boldoggá tesz. Mindig megdícsérik őket, hogy szépen részt vettek a feladatban. A legnagyobb öröm mégis az számora, hogy a Berke nem mondja, hogy nem akar menni.

2011. december 8., csütörtök

Mikulás

A Mikulás itt is megtalálta a jó gyerekeket. Berke és Letti 5-én este nedvestörlővel megtakarította a gumicsizmáját és kitette az ablakba a Mikulásnak. Délután lerajzoltuk, hogy mit szeretnének kapni. A Berke is lerajzolta. Ez azért nagy szó, mert Ő nemszeret rajzolni , mert szerinte nem tud. Na jó tény és való, hogy nem tűnik nagy rajztehetségnek de majd kialakul.
A Berke Star Wars figurát szeretett volna kapni és Verdát a Letti pedig babát. 6-án reggel meg is érkezett a mikulás és meghozta a hőn áhított ajándékokat. A Letti amikor feléberdt félálomban az első kérdése a következő volt: "Mama, meghozta a Mikulás a babámat?"
Az eddigi gyakorlattal ellentétben nem volt sem ajándék, sem csoki áradat. Összen 2-2 csokit kaptak.

Változások

Változások mindig vannak. Mindig jönnek új helyzetek, melyekhez alkalmazkodnunk kell. Felnőttként az ember -jó esetben átlátja, megérti mi miért történik vele. Gyermekként ez szerintem másként van. Nagy mérföldkőhöz érkezett most a kis családunk. 3 hónapra kilátogattunk a nagyihoz Floridába. Mit is jelent ez? Nem mást mint ismét új ovis csoport a Berkének és a Lettinek mindez idegen nyelven.







Nagyon tartottam tőle, hogy miként fogják venni az akadályokat, főleg a Berke, aki nagyon érzékeny még ha nem is gondolná róla ezt bárki.

Az út maga nem volt túlságosan vészes, leszámítva, hogy szegény Lettinek tele volt a szája aftával és nem tudott enni és inni is alig akart, valamint napokig alig beszélt. Ez még nem is számított volna hogyha nem lettek volna nagy fájdalmai, ami miatt 5-10 percenként keservesen felsírt. Szerencsére sokat aludt. A Berke nagyon élvezte az utat, végig evett mindent amit adtak a gépen.

Viszonylag gyorsan, 4-5 nap alatt át is álltak a floridai időszámításra. Amíg ez nem történt meg addig hajnali 4 óra felé felébredtek és jöttek beszélgetni, énekelni, játszani.

Úgy gondolom ez a szakasza az életünknek az egész családra jótékony hatással van. Sokkal több és értékesebb időt töltünk együtt a gyerekekkel, mint otthon a rohanásban. A napjaink többnyire a sport és a mozgás jegyében telnek. Nagyokat bringázunk,sétálunk, teniszezünk, vetélkedőket játszunk a gyerekekkel. A Letykót annyit toltam ez alatt a két hét alatt babakocsiban, mint otthon 2 év alatt. Élvezik a tengerpartot is, imádják a kagylókat.

2011. július 9., szombat

2011 Vakáció














Végre itt a nyár és ragyog az idő.......!!!A Berkének is nyári szünet van az oviban így itthon tölti a napjait. Lettikével mondhatni, olyan se vele se nélküled viszonyban vannak. Ha együtt vannak akkor sokat cívódnak de ha nincsenek együtt akkor hiányolják egymást. Elég hangos velük az élet! Mint mondani szokás úgy jó ha zajlik, márpedig nálunk zajlik.
Berke kezd igazi nagysrác lenni. Letykóval komoly eszmecseréket szoktak folytatni.

2011. június 29., szerda

2011. június 25., szombat

Balaton Laciéknál

A hétvégén meglátogattuk LAcit meg Krisztit a Balatonon. Laci felpumpálta a kishajót és indulhatott a menet. Persze napsapka viselése kötelező a hajón így Berke és Letti megkapták azokat a kalapokat, amiket a Balázs meg az Ati hordtak gyerekkorukban.






Este elmentünk megvacsorázni, ilyenkor megjön az étvágya a gyerekeknek leginkább a Berkének. Hihetetlen mekkora adagokat meg tud enni, csak nézünk.








Ami a vízeszeretetét illeti azzal nem lesz gond. Mind a két gyerek nagyon szereti, imádnak lubickolni. A Berke már nem karúszóval úszik hanem mentőmellényben. Nagyon szereti, sokkal kényelmesebb neki.