2009. november 5., csütörtök

Gekkós barátságok

Berke kb másfél éve jár a Gekkóba játszani, szocializálódni, okosodni. Ez idő alatt szövődtek ott is barátságok, annak ellenére, hogy vannak akik már lemorzsolódtak az ovi miatt. A Máté és a Berke tartották a frontot a Zsuzsival. Szeretett a Berke odajárni. Sokat beszélgettünk itthon a kisbarátairól. Az igazat megvallva ezen alkalmakkor mi szülők is összebarátkoztunk, így már a Gekkón kívül is tudnak találkozni a gyerekek. Igaz az idő szűkössége és a rohanó világunk mellett erre ritkán van lehetőség, de azért egy-egy szülinap vagy névnap alkalmat ad ezekre, a mama és a gyerek számára is kellemes délutánokra.
Legutóbbi nálunk gyűlt össze a csapat a Berke és a Letti szülinapja alkalmából. Szerintem jól érezte magát mindenki. A gyerekek is jót játszottak. A Berke hozta a formáját mondanom sem kell. Folyamatosan 50 km/h sebességgel közlekedett KanyarBandival a lakásban és mikor kit használt féknek, de leggyakrabban Ákos nővérét Bogit. A Mátét teljesen lenyűgözte a parkoló ház, nem szívesen mozdult el mellőle. Eszti pedig az emeletért volt odáig. Ákos pedig szimplán és egyszerűen próbált megmenekülni a Berke elől.
Azt hiszem akkor készítettem életem legemlékezetesebb tortáját is, hiszen tortakészítés közben a rúdmixxerrel bedaráltam a mutatóújjam amit 8 öltéssel kellett összevarni. Így hát elmondhatom, hogy a szívem a lelkem de még az újjam is "benne " volt a tortában:)

Nyár végén Ákosnak volt a szülinapja.


Nincsenek megjegyzések: