2009. november 12., csütörtök

Óvodába járunk

Berke óvodás lett. Szinte hihetetlen. Nagyon vártam már, de ugyanakkor nagyon nem is. Amennyire furcsa, hogy nincs itthon délelőttönként annyira jó is. Nagyon kellett már neki a szocializáció. Kellett neki, hogy gyerekek között legyen és egy közösségnek a tagja lehessen. Annak ellenére, hogy szinte minden nap elmondja reggel is és este is, hogy nem akar oviba menni, szerintem jól érzi ott magát. Amikor reggel átöltöztetem az oviban már alig tudja kivárni, hogy készen legyünk. Vannak barátai is, Orsz (Örs- csak ugye a Berkusz nem mond ékezetet)Fanni, Boti.
Szinte minden nap megkér a következőre:
Berke: "mama ,alakuljál már gyerekké és akkor gyere be velem az oviba, hogy ott legyél".....persze bírja ki az ember anélkül, hogy elérzékenyülne.
Szívesen alakulnék én de tudom , hogy az a legjobb neki ha önállósodik és megtanul egy közösségben nélkülem is boldogulni. Kiállni az igazáért (ez szerencsére megy neki az oviban is , mert még a "Zétényvezérrel " is szembeszállt a traktorért)


Miközben a Berke ovizik a Letykó pedig napról napra csajszisodik. Folyamatosan nyakláncokkal a nyakában járkál, minden útjába kerülő papucsba , cipőbe belebújik. Ha felveszi a napszemüvegét, akkor azonnal indul a tükörhöz, hogy megnézze magát. Nőci a javából....

2 megjegyzés:

Edina írta...

Letti jár már valakivel? :-)
Zalán végigsikkangatta a videót(mindig megörült,ha a sapka alól előbukkant Letti) és 20percig fújta, hogy "Letti kukucs". Ez kb. a 8. és 9. szava:-D

dorka írta...

Edi,még nincs a Lettinek komoly udvarlója, de kérők már akadnak:)Valószínű remekül megértenék egymást mert a Letykó is kb 9 szót mond.....
Csak legyetek résen ezt tudom javasolni:):):)