2009. június 12., péntek

Mérföldkövek

Telnek a napok, a gyerekek nőnek (én öregSam). A Lettinek május 22-én kibújt az első kis foga. Belázasodott tőle. Ez furcsa volt nekem , mert a Berke egyszer sem volt lázas a fogai miatt. Ráadásul pont elutaztunk azon a hétvégén először az egész család. Mondanom sem kell, hogy a Berke is beteg lett, hasmenése volt, a Letti lázas volt, majd persze neki is hasmenése lett. Szóval nem az volt álmaink útja, de túl vagyunk rajta.
A Letti nagyon ügyesen fejlődik, mászik, feláll mindenhol, lépeget a dolgok mellett valamint úgy is ha fogjuk a kezét. Nagyon szeret enni is. Sok mindent adok neki a tejterméken és a tojáson kívül szinte mindent megeszik. A Berkére még mindig teljes áhítattal tekint és ha műsort ad elő Berkusz vagy csak simán bohóckodik a Huginak akkor hangosan kacag rajta.
Ami a Berkét illeti nagyon nagyon jópofa kis srác. Olyan dumája van, hogy bepisilünk tőle. A mutató úját mutatványos újnak hívja. Valamelyik este mondta, hogy Ő nem akar nagy lenni, mert az nem jó. Ha belegondolunk van némi igazság alapja a dolognak.
Ma reggel csoda történt, mondta, hogy Ő a bilibe szeretne kakusolni. Azt hittem viccel csak. Ült egy darabig a bilin, kérdeztem, hogy van -e már valami? Mondta, hogy van, de én még ekkor sem vetem komolyan, hiszen volt már ilyen máskor is. Most azonban megtört a jég, a Berkusz felállt a Biliről és az cseppet sem volt üresnek mondható:)))NAGYON boldog voltam!

Nincsenek megjegyzések: